Az asszertív béketeremtés térnyerése Bosznia-Hercegovinában (1992–2002)
Versengés, tanulás és alkalmazkodás egy változó politikai arénában
(a Berlini Humboldt Egyetem Délkelet-Európa Története Tanszékének projektje; a kutatást a Leibniz Társaság finanszírozza)
Háttér
A boszniai háborút a kitörésétől kezdve fogva erőteljesen befolyásolta a nemzetközi beavatkozás. Az első erőfeszítések erőtlennek bizonyultak: könnyűfegyverzetű békefenntartókat küldtek olyan helyekre, ahol intenzív erőszakos fegyveres cselekmények zajlottak, és ahol valójában nem volt béke, amit fenn lehetett volna tartani. A humanitárius segítségnyújtás többnyire csak enyhítette, de nem akadályozta meg az emberi szenvedést.
Idővel azonban a nemzetközi beavatkozás egyre határozottabbá vált. 1994 márciusában az Egyesült Államok nyomásának köszönhetően, a washingtoni egyezmény aláírásával sikerült véget vetni a bosnyákok és a boszniai horvátok közötti „háborún belüli háborúnak”.
Ettől kezdve a nemzetközi közösség szerepe megerősödött. A horvát hadsereg felfegyverzésével és kiképzésével, valamint a boszniai szerb állások elleni tartós NATO-légicsapásokkal a nemzetközi szereplők döntő szerepet játszottak a háború befejezésében. Ezek az erőfeszítések az 1995 novemberében aláírt daytoni békemegállapodásban (DPA), amely hivatalosan is véget vetett az ellenségeskedéseknek, érték el eredményüket.
Mivel a daytoni megállapodás polgári rendelkezéseinek végrehajtása akadozott, a béke megvalósításáért felelős nemzetközi szervezet, a Béke Végrehajtási Tanács (Peace Implementation Council) kibővítette a Főképviselő (High Representative) hatáskörét. Ez magában foglalta kötelező érvényű döntések (rendeletek) meghozatalának jogát abban az esetben, ha a helyi felek nem tudnak megegyezni, valamint a megállapodás végrehajtását akadályozó tisztségviselők leváltásának jogát. Kezdetben ezeket az intézkedéseket heves ellenállás fogadta – különösen a nacionalista szereplők részéről, akik igyekeztek aláásni az állam egységét biztosító daytoni kereteket (bármennyire is gyenge volt az egység). Azonban 2002-ig ezeket a rendkívüli hatásköröket rendszeresen alkalmazták és –döntő volt, hogy – nagyrészt tiszteletben is tartották, annak ellenére, hogy a Főképviselő Hivatala (Office of the High Representative) nem rendelkezett közvetlen végrehajtó hatalommal.
A kutatás céljai
Ez a kutatási projekt az asszertivitás – mint a versengő és változó politikai színtéren belüli összetett kölcsönhatások eredménye – fokozatos növekedését vizsgálja a Bosznia-Hercegovinában zajló nemzetközi beavatkozás során. A kutatás az alábbi, egymással összefüggő kérdéseket vizsgálja:
- Miért csak fokozatosan és tétován vált a nemzetközi beavatkozás asszertívvé?
- A boszniai szereplők hogyan értékelték a növekvő nemzetközi nyomást, miként alkalmazkodtak ahhoz – ellenállással, engedékenységgel, együttműködéssel vagy éppen manipulációval?
- Milyen módon alakították ezek a – helyi és nemzetközi szereplők közötti – kölcsönhatások mind a beavatkozás változó jellegét, mind a háború utáni Bosznia-Hercegovina politikai szerkezetét?
E kérdések feltárásával a projekt célja, hogy rávilágítson a nemzetközi beavatkozás hosszú távú hatásaira, az intézményi tanulás folyamataira, valamint az 1992 utáni Bosznia-Hercegovina életét meghatározó politikai rendszer vitatott kialakulására.
A kutatás tárgya
Mivel a projekt az intézményi tanulás kérdését a nemzetközi szervezetek (IO-k) mind magasabb, mind alsóbb szintjein vizsgálja, a kutatás két egymással összefüggő szintet elemez:
- a központi szintet (headquarters level), beleértve a Szarajevóban működő missziókat, és a Bosznia-hercegovinai Föderáció-szintű struktúrákat; valamint
- a helyi szintet (field level), ahol a végrehajtás dinamikája és az alkalmazkodás gyakran jelentősen eltérő módon zajlott.
Az elsődleges helyi szintű esettanulmány Dél-Bosznia-Hercegovinára összpontosít, és ezen belül Mostar városára, ahol 1995 augusztusában kezdtem el terepmunkát végezni a doktori disszertációmhoz. Ezt követően bizonyos időszakban ottani nemzetközi szervezeteknél dolgoztam – először az Európai Unió Mostari Közigazgatás (EUAM) hivatalában 1996-ban, majd később a Főképviselői Hivatalban (OHR) 1997 és 2002 között.
Ez a régió a bosnyákok és boszniai horvátok közötti konfliktus egyik gócpontja volt: utóbbiak célja egy saját (elszakadó) entitás, Herceg-Bosna létrehozása volt Hercegovina Horvátországgal határos délnyugati térségében. Ily módon a terület meghatározó helyszíne a Bosznia-Hercegovina egységéért folytatott politikai küzdelemnek a háború után – így különösen tanulságos eset annak bemutatására, hogy miként alakult az idők során a nemzetközi beavatkozás asszertivitása, illetve miként alakultak a helyi szereplők válaszreakciói.
A projekt általános kerete: Reordering Yugoslavia, Rethinking Europe (IfZ)
A kutatás a Reordering Yugoslavia, Rethinking Europe: A Transregional History of the Yugoslav Wars and the Post-Cold War Order (1991–1995) című együttműködési projekt része, amelyet a Leibniz Társaság finanszíroz. A projekt célja annak feltárása, hogy a jugoszláv háborúk miként alakították át a nemzetközi normákat, a határokat és a hidegháború utáni európai rendet. A kutatásban a Leibniz Jelenkor-történeti Intézet (IfZ), a Leibniz Kelet- és Délkelet-európai Tanulmányok Intézete (IOS), valamint a Berlini Humboldt Egyetem Délkelet-Európa Története Tanszéke vesznek részt.
További információ itt érhető el.
Életrajzok
Hannes Grandits
Hannes Grandits történész a délkelet-európai történelem szakértője. 2010 óta a Berlini Humboldt Egyetem Délkelet-Európa Története Tanszékének vezetője. Kutatásai a társadalomtörténet, a határtérségek, valamint a Balkán 19–20. századi történelmi átalakulásaira összpontosítanak.
Történelemet, társadalomismeretet és délkelet-európai történelmet tanult a Grazi Egyetemen, ahol 1996-ban doktorált, majd 2006-ban habilitált. 1993 és 2001 között a Grazi Egyetem Délkelet-európai Történelem Tanszékén dolgozott, kezdetben ösztöndíjasként, később kutatóként. 1997-ben a bécsi Kulturális Tanulmányok Nemzetközi Kutatóközpontjának (IFK) Junior Fellow ösztöndíjasa volt, 2001-ben vendégkutatóként dolgozott a Max Planck Társadalomantropológiai Intézetben (Halle), 2002–2003-ban pedig Erwin Schrödinger posztdoktori ösztöndíjas volt Berlinben az Európai Összehasonlító Történeti Központban (Zentrum für Vergleichende Geschichte Europas). 2003 és 2008 között a Grazi Egyetemen délkelet-európai történelmet oktatott, 2008–2009-ben pedig a Müncheni Ludwig-Maximilians-Universität vendégprofesszora volt.
Számos nemzetközi kutatási projektet vezetett, illetve vett részt. 2013 és 2020 között a DAAD által támogatott, belgrádi, szarajevói, zágrábi, szkopjei, koperi és pulai egyetemek részvételével zajló együttműködési programot irányított. A globális történelem MA-képzés (HU/FU Berlin) egyik törzstagja és a közös európai történelem MA-képzés társkoordinátora. 2015-ben vendégprofesszor (directeur d’études invité) volt a párizsi EHESS-en.
Gosztonyi Kristóf
Gosztonyi Kristóf politológus és kulturális antropológus. A nemzetközi beavatkozás, a helyi kormányzás és a fegyveres erőszak kérdésköreit kutatja. Területi szempontból kutatásai Bosznia-Hercegovinára, Mexikóra és Afganisztánra irányulnak. Jelenleg posztdoktori kutatóként dolgozik a Berlini Humboldt Egyetemen és a Leibniz Jelenkor-történeti Intézetben (IfZ) a „Reordering Yugoslavia, Rethinking Europe” című projekt (Leibniz–Kooperatív Kiválósági Program) keretében. Emellett részt vesz egy másik kutatásban is, a „Devolving the Monopoly on Violence” című projektben az Osnabrücki Egyetemen.
Szociálantropológiát, balkanisztikát és közgazdaságtant tanult Berlinben (Freie Universität Berlin, M.A. 1994; Dr. phil. 2003), valamint politikatudományt a Yale Egyetemen (1996–1997, DAAD-ösztöndíj). Az 1990-es évek közepétől nemzetközi szervezeteknél és tudományos kutatóhelyeken dolgozott. 1998 és 2002 között a Főképviselői Hivatal (OHR) munkatársa volt Mostarban, Bosznia-Hercegovinában, illetve helyszíni munkatársként (Associate Field Officer) dolgozott az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságánál (UNHCR) a tamil tigrisek ellenőrzése alatt álló Srí Lanka-i területeken. 2003 és 2009 között a Control Risks vezető tanácsadójaként tevékenykedett, különös figyelemmel a Nyugat-Balkánra és Délkelet-Európára. 2010-től kezdődően a European Stability Initiative tagja, majd társalapítója lett az ARC GbR Koehler & Gosztonyi tanácsadó cégnek, amely nemzetközi fejlesztési projektekkel foglalkozik.
Akadémiai pályafutása során dolgozott a Freie Universität Berlinen (SFB 700), az Osnabrücki Egyetemen, valamint kutatásvezetőként a Berghof Alapítványnál és a Stanford Egyetemen. Legújabb kutatásai a szabadcsapatok és milíciák irányításának formáira, a hagyományos intézményekre és a nemzetközi szereplők tanulási folyamataira összpontosítanak a boszniai háború során. Emellett továbbra is tanácsadóként támogatja a fejlesztéspolitikai és biztonságpolitikai intézményeket.
