Csaplár-Degovics Krisztián

 

kulcsszavak: humanitárius államépítés, liberális humanitárius intervenció, Blair-doktrína, államépítés, nemzetépítés

 

„Ma nem azért vagyok itt, hogy előadást tartsak, hanem hogy meghallgassam Önöket, akik Boszniából és a régióból érkeztek. Mi a Trump-kormányzatban arra törekszünk, hogy intézményes kereteinkkel javítsunk a feltételeken, de csak akkor, ha ez a szándékunk valóban kívánatos és indokolt. [...] Mit jelent ez Bosznia-Hercegovina számára? Azt jelenti, hogy hajlandóak vagyunk meghallgatni minden érintett felet és együttműködni vele.”

A fenti gondolatokat Christopher Landau, az Egyesült Államok külügyminiszter-helyettese fogalmazta meg az ohioi Daytonban, ahol a bosznia-hercegovinai véres háborút lezáró megegyezés közelgő 30. évfordulója alkalmából tartottak konferenciát 2025. május 23-án. (Forrás: https://www.state.gov/deputy-secretary-of-state-christopher-landau-at-the-2025-nato-parliamentary-assembly/)

Landau beszédének számos újdonsága volt, amelyeket részben már előre jelzett Donald Trump amerikai elnök rijadi felszólalása. Az egyik újdonság érinti a humanitárius célú államépítések kortárs történetének alakulását. Ez pedig nem más, minthogy úgy tűnik: az Egyesült Államok külügyminisztériuma kész arra, hogy szembe nézzen az ún. liberális humanitárius intervenciók korszakának „nemzetépítési” kudarcaival.

(Forrás: https://www.timesofisrael.com/full-text-of-trumps-speech-in-riyadh-dawn-of-the-bright-new-day-for-the-great-people-of-the-middle-east/)

A liberális humanitárius intervenciók korszaka nem más, mint a humanitárius intervenciók (HI) történetének harmadik nagy történelmi periódusa. Az első, nagy klasszikus korszak, a hosszú 19. század nagyhatalmi egyezkedéseinek az ideje, a második világháború kitörésével ért véget. A HI második nagy történelmi szakaszát a szakirodalom a hidegháború idejére teszi, bár fontos megjegyezni, hogy a fegyveres erő használatát a nemzetközi kapcsolatokban az ENSZ Alapokmánya a szóban forgó évtizedekben sikeresen korlátozta.

A harmadik, liberális szakasz az 1990-es évek második felében indult, a ruandai népirtás és a szomáliai nemzetközi beavatkozás kudarca után, Bosznia-Hercegovina és Koszovó kapcsán. A Jugoszlávia szétesését követő nemzetközi válságkezelés része lett a (fegyveres) humanitárius intervenció, amely mindkét esetben a NATO katonai képességeinek alkalmazását is jelentette, a békeszerződés (Bosznia-Hercegovina) vagy legalább egy fegyverszünet (Koszovó) kikényszerítése érdekében. A NATO sikeres beavatkozását követően a nemzetközi szervezetek részvételével, a nyugati országok politikai irányítása alatt nemzetközi államépítési próbálkozások indultak e két balkáni ország területén.

A liberális humanitárius intervenciók korszakának kezdetét számos beszéd jelezte előre, főként amerikai politikusok részéről (pl. Bill Clinton), de doktrínaként a brit miniszterelnök, Tony Blair fogalmazta meg 1999-ben. Az ún. Blair-doktrína azt mondja ki, hogy a nyugati orientáltságú államok és szervezetek által véghezvitt humanitárius intervencióknak és az azt követő humanitárius célú államépítéseknek (state-building) „értékközpontúaknak” kell lennie, tükröznie kell a nyugati világ liberális világszemléletét és terjesztenie kell a liberális világ sajátos intézményrendszerének, a „szabadságnak” a legfontosabb elemeit: több párt között zajló, szabad választásokon alapuló parlamentáris rendszer; alkotmány; szabad piac; az emberi jogok tiszteletben tartása stb. Ennek a típusú beavatkozásnak egyik fontos eleme az ún. nemzetépítés (nation-building) volt.

(Forrás: https://archive.globalpolicy.org/empire/humanint/1999/0422blair.htm)

Érdemes észrevenni, hogy a liberális humanitárius intervenciót, vagy a Blair-doktrinát idéző, elemző és értelmező diplomáciai, politikai, politikatudományi, filozófiai stb. (azaz: nem történész!) elemzők folyamatosan szinonimaként használnak / használtak két szókapcsolatot az írásaikban és a beszédjeikben. E két szókapcsolat az államépítés és a nemzetépítés. Csakhogy az államépítés és a nemzetépítés fogalmait közel kétszáz év óta eltérő módon értelmezik a transzatlanti világ diplomatái és Kelet-Európa politikusai. A két fogalom eltérő értelmezése pedig mindig zűrzavarhoz vezet(ett) akkor, ha a nagyhatalmak vagy az ún. nemzetközi közösség tagjai humanitárius okokra visszavezethető államépítésbe kezdtek (Dél)Kelet-Európában – így volt ez az 1990-es években Bosznia-Hercegovinában, Koszovóban és így volt 1913/1914 folyamán Albánia esetében is.

Történelmi okokra visszavezethetően, 19. század eleji német mintát követve, Kelet-Európában élesen elválnak ugyanis az államnemzet és a kultúrnemzet, az államépítés és nemzetépítés fogalompárosai. Az államnemzet fogalmának francia gyökerei vannak; a frankofón ajkú etnikum és Franciaország határai ugyanis nagyjából egybeestek, amikor a nacionalizmus, mint ideológia megjelent Európában a 18–19. század fordulóján. A közigazgatás változásai, a társadalomfejlődést szolgáló törvényhozás ugyanazon földrajzi keretek között zajlottak.

A német gyökerekkel rendelkező kultúrnemzet fogalma azonban azon a fájdalmas közösségi élményen alapult, hogy a német nemzet tagjai a 19. század első felében nem egy, hanem több tucat szuverén állam keretei között éltek. Őket nem az állampolgárság, hanem a közös nyelv és a (nemzetinek nevezett) kultúra tartotta össze. Mivel a kelet-európai népek többsége szintén több ország területén vagy egy idegen hatalom fennhatósága alatt, szétszórtan élt a hosszú 19. században, ezért számukra a kultúrnemzet fogalma jelentette a legfőbb viszonyítási pontot a nemzetté válások korában.

A fenti okok miatt Kelet-Európában, így a Balkánon is, az államépítés és a nemzetépítés két különböző, egymástól élesen eltérő fogalmat takar. Míg az államépítés alapvetően egy szervezeti, közigazgatási rend kiépítését jelenti (állami adminisztráció, fegyveres erők, közoktatás, bíróságok stb.), addig utóbbi egy társadalomszervezési jelenség. Leegyszerűsítve: az első dolga megteremteni azokat a kereteket, amelyek a társadalomból közösséget formálnak (iskolarendszer, hadsereg stb.); utóbbi dolga, hogy tartalommal töltse meg ezeket a kereteket (pl. iskolai tananyag, amelynek segítségével a nemzeti összetartozás alapjait fektetik le).

A liberális értékeken alapuló humanitárius államépítésekkel az volt a gond, hogy a transzatlanti világ diplomáciai nyelvében „nemzetépítésnek” (nation-building) hívják azt, ami Kelet-Európában csupán az „államépítést” jelenti. Ebből fakadt az a téves nyugati elvárás, amely úgy vélte, hogy a liberális intézményrendszer exportja egyben „nemzetteremtő” funkciókkal is rendelkezik. Az, hogy ez a két fogalom nem egy kéz a kézben járó jelenség a transzatlanti világon túl, az angolszász kultúrkör számára elsősorban az iraki, afganisztáni és boszniai keserű tapasztalatok alapján válik / vált világossá.

Ezeket a tapasztalatokat azonban már az albániai Nemzetközi Ellenőrző Bizottság (1913/1914) tevékenysége alapján is le lehetett volna vonni. Mégpedig sokkal könnyebben, mint ma: az államépítésben ugyanis részt vettek Ausztria–Magyarország diplomatái is, akik pontosan ismerték az állam- és nemzetépítés közötti különbségeket. Ennek megfelelően rendelkeztek olyan társadalomépítési programmal, amely segítette volna az államépítés nehéz folyamatát is.

Az osztrák–magyar terveket, elképzeléseket azonban, amelyek részben a helyi társadalommal való érintkezésen és az ebből fakadó folyamatos tanuláson alapultak (!), félresöpörték a századfordulós Brit Balkán Bizottság liberális elképzelésein alapuló brit javaslatok, amelyek a társadalomépítés szükségességét még csak fel sem ismerték, és kizárólag olyan állami (szervezeti) berendezkedés kiépítésére törekedtek, amelyek kereteit Londonban gondolták ki – azaz külföldön, az albánok mellőzésével.

Ma már a brit historiográfia is felhívja a figyelmet arra, hogy a századfordulós brit liberális gondolkodás nem tudott mit kezdeni a balkáni népek nacionalizmusával már 1914 előtt sem (lásd Perkins: The Congo of Europe című írását alább).

1914-ben az első világháború vetett végett az albániai államépítésnek. Kérdés, hogy napjainkban mi fog történni. Donald Trump és Christopher Landau beszédei vajon irányváltást, vagy paradigmaváltást jelentenek majd a humanitárius államépítések történetében? Irányváltást, azaz a liberális humanitárius intervenció keretein belül maradva keresnek új gyakorlati módszereket a kívülről irányított vagy felügyelt államépítések megvalósítására; vagy paradigmaváltást, azaz teljes szakítást a Blair-doktrina megfogalmazta elvekkel.

Annyi biztos, hogy Trump januári hivatalba lépése óta az amerikai külpolitikai vezetés „behúzta a kéziféket” Bosznia-Hercegovina kapcsán. A régi szarajevói nagykövetet, a boszniai szerb vezetéssel konfliktusba került Michael Murphy-t hazarendelték februárban. A daytoni békeszerződés végrehajtásának politikai felügyeletére hivatott Békevégrehajtó Tanács június eleji ülésére pedig senki sem utazott el a State Department washingtoni központjából Szarajevóba, márpedig egy ilyen távolmaradásnak a diplomáciában komoly politikai üzenete van.

A nemzetközi kapcsolatok gyakorlatias világában erre persze az a magyarázat is lehetséges, hogy az amerikaiak egyelőre a Balkánt „átadták az európaiaknak”, mivel Washingtonnak sokkal égetőbb kérdésekre (Ukrajna, Közel-Kelet, Kína, globális vámháború) kell koncentrálnia.

Online-források:

Ajánlott szakirodalom:

  • Barnett, Michael: Empire of Humanity. A History of Humanitarianism. Ithaca and London: Cornell University Press, 2011. 186–193.
  • Burke, Anthony: Against the New Internationalism. In: Ethics & International Affairs 19, no. 2 (2005): 73–89, főként: 74–83.
  • Gellner, Ernest: Nationalismus und Moderne. Berlin: Rotbuch-Verlag, 1991.
  • Hroch, Miroslav: Die Vorkämpfer der nationalen Bewegungen bei den kleinen Völkern Europas: Eine vergleichende Analyse zur gesellschaftlichen Schichtung der patriotischen Gruppen. Praha: Universita Karlova, 1968.
  • Márkusz László: A nemzetekről szóló elméletek a balkáni valóság tükrében. In: Pro Minoritate 2022 tél (https://prominoritate.hu/wp-content/uploads/2023/06/Pro-Minoritate_2022_tel_Markusz_web.pdf)
  • Perkins, James: The Congo of Europe: The Balkans and Empire in Early Twentieth-Century British Political Culture. In: The Historical Journal 58, Issue 2 (2015): 565–587.
  • Ring Éva: Államnemzet és kultúrnemzet válaszútján. A modern nemzetek születése Kelet-Közép-Európában. Budapest: Eötvös, 2004.